Back to top.
Zoom A képen Lauren Fignon látható, aki több dolog miatt is érdekes. 
1989-ben 9 másodperccel veszítette el a Tourt, ami a legszorosabb valaha mért különbség az első között. Greg LeMond nyerte akkor második tourját, ő volt az első amerikai akinek ez sikerült, először 1986-ban. Ezek nem tűnnek nagy dolognak, de ha megnézzük a magyar vagy bármelyik országban megtalálható Lance-nek  öltözött Treken tekerő hobbisták arányát, jól látható, hogy a kerékpáripar alapulását alapvetően befolyásolta a Tour eredménye. 
Fignon 2010-ben áttétes gyomorrákban meghalt, még életében eliserte, hogy anno amfetamint és cordisolt is használt. A doppingmentes kerékpársport álszent ideája nem ide tartozik, viszont a leglényegesebb tény a faszival kapcsolatban igen.
Minden bringaújság “hogyan legyük gyorsabbak tippjei között” gyakran szerepel, hogy hosszú hajjal egyszerűen lehetetlen sikeresnek lenni. Fignon copffal és kerek szemüveggel is tudott győzni, visszaadva a raszták és metálosok hitét a versenysportban elérhető sikerekkel kapcsolatban, bár korabeli nördök kiszámolták, hogy rövid hajjal lett volna annyival áramvonalasabb, hogy megelőzhette volna LeMondot.  

A képen Lauren Fignon látható, aki több dolog miatt is érdekes. 

Source: veloage
Reblogged: veloage
http://tmblr.co/ZiukXyGuJbgg
  1. katsuymw reblogged this from kensu
  2. operationmove reblogged this from echanplus
  3. kensu reblogged this from echanplus
  4. echanplus reblogged this from hm7
  5. spanishhound reblogged this from veloage
  6. phiancarbon reblogged this from unirukou
  7. crankstyle reblogged this from pureclimber
  8. tsunowotameteushiwokoroshitumblr reblogged this from hm7
  9. hm7 reblogged this from unirukou
  10. offtherivet reblogged this from pureclimber
  11. strictlyfixed reblogged this from oearthoearthreturn
  12. thei-sprint reblogged this from veloage
  13. hinkyaku-48t reblogged this from pureclimber
  14. unirukou reblogged this from echanplus
  15. pureclimber reblogged this from veloage
  16. oearthoearthreturn reblogged this from nagymate
  17. aiaou reblogged this from veloage
  18. kislebowszky reblogged this from nagymate and added:
    kiemelés tőlem: “visszaadva...kapcsolatban” egyébként célközönség…ahha (-:
  19. snkdvd reblogged this from nagymate
  20. itsahipsterbloodbath reblogged this from veloage
  21. coolcyclecrew reblogged this from veloage
  22. nagymate reblogged this from veloage and added:
    A képen Lauren Fignon látható, aki több dolog miatt is érdekes. 1989-ben 9 másodperccel veszítette el a Tourt, ami a...
  23. veloage posted this